Híreink

Gyógyíthatatlan betegséggel küzd a magyar humorista

Gyógyíthatatlan betegséggel küzd a magyar humorista | OroszGyuri.hu
2019. 03. 23.

Budapest ― A színpadon viccet csinál egy gyomortükrözésből is, ám kevesen tudják, hogy Orosz Gyuri (41) orvosi humora mögött éveken át tartó szenvedés és életveszélyes tapasztalatok állnak. 

Én tényleg szembenéztem a halállal! Most már persze viccelődök ezen, mert szerintem az életet csak így szabad élni. De valóban nagy volt a baj – árulta el Orosz Gyuri, aki tizenkét éve tudja, hogy van egy gyógyíthatatlan betegsége, az úgynevezett Crohn, de a súlyos emésztőrendszeri gyulladással járó kór tüneteivel közel húsz éve küzd. 

– Egy huszonéves koromban elvégzett általános szűrővizsgálaton szóltak, hogy van valami folt, de melyik fiatal veszi ezt komolyan, amíg nem fáj? – tette fel a kérdést a Stand Up Comedy Humortársulat vezetője.

– Nekem pedig nem fájt, nem érzek ugyanis fájdalmat, ebben is furán működik a szervezetem – tette hozzá Orosz, így persze sejtelme sem volt, mekkora a baj.

– Öt évig voltam folyamatosan lázas. A körzeti orvosom rendszeresen elküldött vérvételre, de azok semmi kirívó eredményt nem mutattak. Azt találgatták, hogy vajon milyen trópusi, különleges betegségem lehet, így a fertőzőosztályon próbálták a minden alkalommal frissen levett vérmintákból egyenként kimutatni a vírusokat. Sikertelenül persze! – emlékezett vissza a humorista, akinek figyelmét végül egy orvosi asszisztens hívta fel a Crohn-betegségre. 

– Ekkor jött a java: a létező összes tükrözésben részem volt. De legalább kiderült, hogy életveszélyben vagyok. Merthogy már egy kézilabda nagyságú gyulladt rész volt bennem, a bélrendszerem, a gyomrom, az epém mind gyulladt volt. Az orvosom szerint a fájdalomtól sikítva kellett volna magzatpózban fetrengenem a padlón – mesélte Orosz, akit végül négy órán keresztül műtöttek, hogy megszabadítsák a gyulladástól. Azóta próbál stresszmentesen élni, figyel magára, zöldséget és gyümölcsöt például egyáltalán nem ehet.

– Be kell vallanom, nem volt egyszerű lelkileg sem feldolgozni a helyzetet, hiszen a gyógyíthatatlan olyan végleges szónak tűnik. De a cukorbetegség is az, mégis együtt lehet vele élni, ráadásul jó sokáig. Csak figyelni kell! És nevetni, mert szerintem az valódi gyógyszer az élet rossz pillanataira – jelentette ki Orosz Gyuri, aki a színpadra is rendszeresen „felviszi” egykori megpróbáltatásait, így adva erőt azoknak, akik hasonlón mennek keresztül. 

Mi az a Crohn-betegség?

Hiába fejlődik rohamosan az orvostudomány, a Crohn-betegség kialakulásának okait még most sem sikerült megfejteni. A legvalószínűbb, hogy genetikai eredetű az emésztőrendszer gyulladásával járó kór. Lassan kialakuló, de tartós panaszokat okozó krónikus betegség. Nevét egy amerikai belgyógyászról kapta, aki 1932-ben írt a betegségről először. A betegség gyógyíthatatlan, de odafigyeléssel kordában tartható, viszont ehhez speciális étrend szükséges. 

http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/orosz-gyorgy-humorista-stand-up-betegseg-chron-betegseg/2xycsbq